Élelmiszergazdaság

Piac

Az EU átfogóan ellenőrzi az importmézet

Az Európai Unió (EU) összehangolt élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket folytat az unió belső piacán és a külső határállomásokon a hamisított importméz kiszűrése érdekében – jelentette ki Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos Brüsszelben. Az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának meghallgatásán Erdős Norbert európai parlamenti képviselő elismerte, hogy az eddigi vizsgálatok eredményei szerint az EU-ba behozott méz közel egyharmada hamisított, ipari méz.

A fideszes politikus elmondta, a bizottság az unió belső piacán árusított kevert mézekből származó 2230 mintát vont vizsgálat alá. Az előzetes eredmények szerint e minták tizenhét százaléka élelmiszercsalásban érintett. Ez az arány azonban huszonkilenc százalék az EU külső határán begyűjtött importmézek körében. – Mindenki számára világossá vált, hogy az unió­ba importált méz közel egyharmada hamis, tulajdonképpen közönséges cukorszirup – jelentette ki a néppárti magyar képviselő.

Foto:123RF

Ez rendkívül komoly fenyegetés az unió ötszázmillió polgárára nézve, hiszen a fogyasztóvédelmi sérelmeken túl jelentős az élelmiszer-biztonsági és egészségügyi kockázat is, mivel a hamisított ipari mézről nem tudni, milyen egyéb szennyező anyagokat tartalmaz. Könnyen előfordulhat, hogy az EU-ba dömpingáron és nagy mennyiségben behozott – egyes hírek szerint kínai eredetű – cukorszirup nehézfémeket és az EU-ban már régóta betiltott növényvédő szerek maradványait rejti – figyelmeztetett Erdős Norbert. A helyzettől a tisztességes magyar és európai méhészek is súlyos károkat szenvednek, hiszen a több százezer tonna mennyiségben behozott importméz letöri az árakat, így válságba taszítja a méhészeket, és a tisztességtelen importőröknek hoz hasznot az EU piacán.

A képviselő szerint egyrészt szükség van az EU-szerte összehangolt ellenőrzések fokozására, másrészt a problémát hosszú távon egyedül a kevert mézek címkézési szabályainak kiigazítása oldhatja meg. Úgy véli, a jelenlegi jelölés helyett a csomagolás címkéjén azt kellene feltüntetni, hogy a végtermékben felhasznált EU-n kívüli méz melyik harmadik országból származik, továbbá azt, hogy a kiszerelt termékben ez a tétel pontosan hány százalékban van jelen.

agrotrend.hu/magyaridok

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés