Élelmiszergazdaság

Piac

Bevezetik a halpénteket

A rendszerváltozás óta megduplázódott a halfogyasztás Magyarországon.

Lévai Ferenc a Kapj rá! fogyasztásösztönző kampányról szólva arról is beszélt, hogy az EU-s és a világátlagtól is elmaradunk még, de szerinte volna megoldás – írja az infostart.hu.

Egyre több halat fogyaztunk -fotó: pixabay.com

Olyan emberekhez próbálnak szólni halügyben, akik egyébként is a kapcsolatban vannak a hallal, tehát például horgásznak is. A cél, hogy minél többen fogyasszák is, amit megfognak – mondta Lévai Ferenc az InfoRádióban. A Kapj rá! kampány célja az, hogy higgyük el, az egészségünk védelmét szolgálja a halfogyasztás – tette hozzá a szakember.

Az egy ideje már tartó kampányról szólva kifejtette, van eredménye, hiszen több halat eszünk.

"Akármennyire is lassan, és akármennyire is le vagyunk maradva az uniós vagy a világátlagtól, azt látjuk, hogy pár százalékkal, de minden évben nő Magyarországon a halfogyasztás. Ha azt nézzük, hogy az egyéb húsok fogyasztása folyamatosan csökken, akkor nyugodtak lehetünk, hogy az egészségtudatos választás az élelmiszerekben, a lehetőség a halhoz jutásban egyre több emberhez elér" – fejtette ki a .

A rendszerváltozáskor 2 kiló 70 deka halat fogyasztott egy magyar, ma már ez a szám 6 kiló, ami még bár mindig nem sok, de duplázódást jelent.

"Olyan kultúrákat tanultunk meg, amik még akkor nem létezett a haltenyésztés terén, például az egészséges, minőségi halhústermelés, tehát én azt érzékelem, hogy az akvakultúra szerepe egyre fontosabb lesz" – tette hozzá a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Lévai Ferenc nagyon örülne neki, ha bevezetnék Magyarországon a "halpénteket", aminek egyébként vallási gyökerei is vannak, a péntek ugyanis hagyományosan böjti nap – hústilalommal -, de halat mindig is szabad volt fogyasztani ekkor.

"Ha lehet, akkor egy héten egyszer együnk halat. Ha valami passzol a XXI. századi ember étrendjéhez, akkor az a fehérjék közül a hal" – mondta a MA-HAL szóvivője.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook