2019.09.15., vasárnap , Enikő,Melitta

Élelmiszergazdaság

2019. augusztus 27. kedd • 11:39

Drágulnak a gabonafélék

A világ nagy árutőzsdéi is visszaigazolják, hogy drágulnak a legfontosabb gabonafélék – tudatta az InfoRádióban megszólaló agrárszakértő. Tóth Péter szerint a drágulás az olajos magvakat is érinti, és tartósan elhúzódhat.

A KSH legutóbbi közleményéből kiderül, a mezőgazdasági termelői átlagárak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, magyarán drágulás figyelhető meg. A növénytermesztésben lényeges az emelkedés, kiváltképp a búza esetében, ahol több mint 20 százalékos drágulás figyelhető meg, míg az állati termékek árai nagyjából stagnálnak, emlékeztetett Tóth Péter agrárszakértő - írja az infostart.hu.

Az áremelkedés az időjárás következménye - fotó: pixabay.com

A Magyarországon tapasztalható folyamatokat azonban a világ nagy árupiaci tőzsdéi visszaigazolják.

Fontos látni, és feltehetően már a mezőgazdasággal foglalkozó szakemberek értik is, jegyezte meg a szakértő, hogy a nemzetközi tendenciák, így a tengerentúli, vagy a nyugat-európai piacon kialakuló árak nagyban befolyásolják a hazai árakat.

Ami az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) becslését illeti – emelte ki –, különösen a kukorica területén, számottevő, és várhatóan tartós áremelkedést eredményezhet, hogy jelentős visszaesés volt tapasztalható – elsősorban az időjárás miatt – a növény termesztésében, ez pedig meghatározó a világ kukoricatermesztésére, így annak áraira is, magyarázta az agrárszakértő.

Hozzátette, hogy például az olajos növények esetében is hasonló előrejelzések vannak. Közben kevés szó esik arról, hogy a keleti szomszédjaink hihetetlen mértékben befolyásolják például a gabonapiacokat.

Oroszországgal, vagy éppen Ukrajnával korábban nem kellett számolni, mert nettó importőröknek számítottak, mára azonban kimagaslóan nettó exportőrökké léptek elő, figyelmeztett Tóth Péter szakértő.

agrotrend.hu / infostart.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.