Hozzátette: közel két és fél kiló fogy főtt, füstölt húsáruból az ünnepi időszakban, ami összesen 7-8 ezer tonnányi mennyiséget jelent országosan. A legtöbb helyen átlagosan 10-15 százalékkal növekedett az ára az egy évvel ezelőtti árakhoz képest, a forgalom azonban elmarad a tavalyi időszakhoz képest.
fotó: pixabay.com
Egyértelműen a sonkából fogy a legtöbb a húsvét előtti időszakban, abból is a füstölt természetesen, de a csülök és a tarja is közkedvelt ilyenkor – mondta az Indexnek Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Hozzátette:
AZ ÜNNEPI FOGYASZTÁS NAGYJÁBÓL 15 MILLIÁRD FORINT KÖRÜLI FORGALMAT GENERÁL.
Intődy Gábor, az Édességgyártók Szövetségének szervezeti titkára azt közölte: a csokoládényulak ára is emelkedik, egyelőre csak kismértékben. Azonban ez fokozódhat az alapanyagok drágulása miatt – tette hozzá. Megjegyezte továbbá, hogy a vásárlók nyitottak az újdonságokra, így folyamatosan emelkedik azok száma, akik organikus, illetve bioédességeket vásárolnak.
agrotrend.hu / index.hu