Hírek

Elkerülhetetlen lépés, drágább lesz a kenyér

A liszt árának emelkedése az összes pékárunál érezteti a hatását.

A hazai malmok is lépnek majd a nemzetközi piacokon emelkedő búzaárak hatására. A Gabonaszövetség alelnöke az ATV Híradónak azt mondta: a júliusi tonnánként 50 ezer forintos búzaár már 65 ezer forintnál tart. A jelentős emelkedés miatt a liszt ára is 6-8 forinttal fog emelkedni kilónként – írja az Infostart.

Mennyiségre jó, de minőségre a szokásosnál gyengébb volt az idei hazai búzatermés, és a helyzetet csak rontja, hogy Európában jelentős volt a termés csökkenése a nyáron. Emiatt a francia, angol, de még a román piacon is hiány keletkezett, ami a búza árának emelkedéséhez vezetett. Ez pedig a liszt árában is meg fog jelenni.

Fotó: pixabay.com

A Gabonaszövetség alelnöke közölte: a 7-10 százalékos lisztáremelést kénytelen meglépni a szakma a működőképesség fenntartása érdekében. Ez körülbelül 6-8 forintos növekményt, éves szinten pedig több mint 500 forintos emelkedést jelent – fejtette ki Lakatos Zoltán.

A folyamat a pékek termékeit is érinteni fogja, várhatóan a kenyér ára is emelkedni fog. A televíziónak a Diti Pékség tulajdonosa azt mondta: kénytelenek áthárítani a vevőkre ezt a terhet.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook