Élelmiszergazdaság

Piac

Elkezdődött az élelmiszerek kötelező akciózása

Június 1-jétől, azaz mától elkezdődött a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben húsz termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az árletörés kapcsán kiemelte: „a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult, írta a Magyar Nemzet. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon.

vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden  héten a rendelkezésükre áll egy olyan, húsz termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.”

Fotó: Magyar Nemzet

A ma életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek húsz termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb cereáliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség – emlékeztetett a minisztérium.

Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző harminc napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább tíz százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük.

Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel. Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook