Élelmiszergazdaság

Piac

Emelkedik az organikus élelmiszerek piaca

Jelentősen emelkedett a brit organikus élelmiszerfogyasztás tavaly. Ennek köszönhetően az eladások új rekordot értek el 2019-ben, elsősorban az online rendelések miatt.

Tavaly 4,5 százalékkal 2,45 milliárd fontra emelkedtek a brit organikus élelmiszerek eladásai, ami új rekordnak számít – derül ki a Soil Association kutatásából – írja az origo.hu.

fotó: pexels.com

A szektor ezzel a nyolcadik egymást követő évben produkált növekedést, és a tervek szerint 2020-ra összejön a 2,5 milliárd fontos szint is.

Egy évvel korábban, 2018-ban, az eladások összesített értéke 2,38 milliárd font volt, míg a válság előtti, 2008-as, csúcs mindössze 2,1 milliárd fontot jelentett.

A becslések szerint havonta a brit fogyasztók jelenleg nagyjából 200 millió fontot költenek el organikus ételekre és italokra, és a vásárlók tipikusan kétszer több alkalommal mennek el organikus élelmiszereket vásárolni, mint öt évvel ezelőtt. A jelentésből az is kiderül, hogy a független, fizikai üzleteket működtető kiskereskedők 6,5 százalékos bevétel-növekedést élvezhettek 2019-ben.

A legnagyobb nyertesek azonban az online boltok, illetve a házhozszállításban is utazó vállalatok voltak. Ezek a cégek összesen 11,2 százalékos eladás-növekedést hoztak össze.

Clare McDermott, a Soil Association igazgatója kifejtette, ahogy a lakossághoz egyre több hír jut el a klímaváltozásról, illetve a brit mezőgazdaság kihívásairól, a fogyasztók egyre inkább módosítják a vásárlási szokásaikat, odafigyelve a környezeti lábnyomukra is.

Mindeközben a szupermarketek organikus termékeinek eladásai szintén bővülni tudtak (2,5 százalékkal) 2019-ben, amivel felülmúlták a piac egészének teljesítményét. Az organikus termékek piacán azonban a szupermarketek részesedése némileg visszaesett tavaly.

Ezzel együtt viszont Nagy-Britannia most már csak a világ kilencedik legnagyobb organikus élelmiszerpiaca, szemben az egy évvel korábbi hetedik helyezéssel.

Az egyes termékek tekintetében a legnagyobb felívelést az organikus borok hozták össze, mintegy 50 százalékos szárnyalással.Ha azonban összevetjük a brit organikus szektort a hagyományos élelmiszerpiaccal, előbbi mérete még mindig elég kicsi.

A klasszikus piac mérete ugyanis 28 milliárd font, amely mellett a 2,45 milliárd igen alacsonynak számít.

agrotrend.hu / origo.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook