Hírek

„Érdemes lesz búvárkodni a részletekben”- folytatódik az élelmiszerek áfacsökkentése

Az áfacsökkentés a legfontosabb halkategóriákra lesz érvényes, de azért vannak kivételek. Előzetes megállapodás alapján ütemezett áfacsökkentést kér a kormánytól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Jövőre is folytatódik az élelmiszerek 2014-ben kezdődött áfacsökkentése, így januártól a fogyasztási hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik, ha az Országgyűlés elfogadja június közepén a jövő évi költségvetés tervezetét – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czerván György közölte, az áfacsökkentés egyebek mellett az emberi fogyasztásra alkalmas élőhalra, illetve az ikrára, haltejre, halmájra és egyéb belsőségeket is vonatkozik, frissen hűtve, vagy fagyasztva. Kiterjed az emberi fogyasztásra alkalmas halfilére és más halhúsra is. Hozzátette: az áfacsökkentés a legfontosabb halkategóriákra érvényes, de azért vannak kivételek. "Ezért érdemes lesz búvárkodni a részletekben" – jegyezte meg.

fotó:MTI

Rámutatott: az élelmiszerek áfa-csökkentésében a költségvetés lehetőségeinek, teherbíró-képességének függvényében lehet előre haladni. Felidézte: a piaci tisztulást és a növekvő fogyasztást eredményező adócsökkentések első állomása az élő- és félsertések áfájának 2014-es mérséklése volt. Ez pozitív hatással járt, érezhetően tisztult a piac, nőtt az élősertés felvásárlása, élénkült a tenyészállatok forgalma, emelkedett a sertéstartók száma – mondta. Kifejtette, a kormány a tapasztalatok alapján úgy döntött, hogy folytatja az áfacsökkentést, így 2015. január 1-től 5 százalékra csökkent a szarvasmarha és a juh köztes termékeinek áfája, majd 2016. január elsejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús általános forgalmi adója is, amelynek eredményeként az áfacsökkentés már a teljes sertés termékpályát lefedi.

Ez év január 1-től a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája mérséklődött 5 százalékra. Megerősítette: a kormány és a szaktárca továbbra is elkötelezett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett,

a költségvetési lehetőségek figyelembe vételével további alapvető termékek áfája mérséklődhet.

Azt azonban nem közölte, hogy a következő általános adómérséklés, mely terméket, vagy termékeket érintheti. Megjegyezte: ha csak rajta múlna a következő áfacsökkentés, akkor az az UHT és ESL tejre vonatkozna.

Az MTI kérdésére közölte: a hal áfájának mérséklése változatlan fogyasztás mellett – ami most 6,2 kilogramm hal évente és fejenként Magyarországon -, mintegy 4-5 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésnek. A fogyasztás azonban várhatóan emelkedik majd az áfa-csökkentés hatására, és így a fejenkénti éves halfogyasztás rövid időn belül 7,0-7,5 kilogrammra emelkedhet. Ez pedig mérsékli majd a költségvetésből hiányzó összeget.

fotó:Pixabay

A gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszerek körében az agrárkamara – tudta meg a Magyar Idők. Erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek.

Győrffy Balázs, a köztestület elnöke elmondta: a kamara megalakulása óta szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke. Számos olyan ágazata van ma az agráriumnak és az élelmiszeriparnak, amelyekben egyre nagyobb mértéket ölt a feketegazdaság. Az áfacsalások nagy száma pedig hosszú távon is torzító hatással bír az érintett vállalkozások, termelők működésére. A fokozatos, évről évre betervezett áfacsökkentést azonban a gazdaság teljesítőképességéhez kötné a kamara.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy

a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította.

Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfacsökkentés okozta kiesést a költségvetésben.

Győrffy Balázs szerint üdvözlendő, hogy az egészséges halhús bekerül a körbe, a termelők haszna mellett a fogyasztók is olcsóbban juthatnak a termékhez. Ugyanakkor úgy véli, hogy

a gazdaság teljesítménye többet is elbír ennél. Ráadásul nem egy olyan ágazat van, amely segélykiáltással fordul a kormányhoz

a fojtogató feketekereskedelem miatt. Idetartozik például a sütőipar, a zöldség- és gyümölcstermelés; és bár a friss tejet ma már csak 5 százaléknyi áfa terheli, a tartós tejek esetében is nagy szükség lenne az adócsökkentésre.

– Egyidejűleg több ágazat – sertés, baromfi, marha – helyzetét segítené, ha az eddigiekben megkezdett áfacsökkentést a következő lépcsőben az élőállatok és a tőkehús után a húskészítményekre is kiterjesztené a kormányzat – emelte ki az elnök. Tekintettel arra, hogy ezek a termékek minden ötödik bevásárló kosárban ott vannak, a fogyasztók is éreznék ennek hatását, miközben költségvetési szempontból sem lenne megterhelő az intézkedés. Az, hogy ezek milyen ütemezéssel kerüljenek be a költségvetésbe, még konzultáció tárgya a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

agrotrend.hu / MTI, magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook