Élelmiszergazdaság

Piac

Folytatódik a tej-, kezdődik a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évek gyakorlatát követve Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár idén is elrendelte a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést. Július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőriznek a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményekben, de kiemelt figyelmet kap az UHT tejek ellenőrzése is.

A július 1. és augusztus 31. közötti időszakban a nyári szezonális ellenőrzés célterületei a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégek, utcai vendéglátó egységek, büfékocsik és mozgó vendéglátók.

Folytatódik az áprilisban a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a tejtermelők és -feldolgozók képviselőinek többszöri jelzése alapján áprilisban elrendelt nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített fogyasztói UHT tejekre irányuló célellenőrzése.

A nyári ellenőrzés során a NÉBIH által koordinált akcióban az ellenőrök kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket. A kerámiaedények ellenőrzése is kiemelt figyelmet kap idén nyáron, továbbá folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése is. A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a NÉBIH Nemzeti Referencia Laboratóriumaiban vizsgálják.

agrotrend.hu / FM 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés