Élelmiszergazdaság

Piac

Franchise pékségek indítását tervezi a Pécsváradi Aranycipó Kft.

Franchise rendszerben nyitna további pékségeket a mintegy húsz saját üzletet üzemeltető Pécsváradi Aranycipó Kft.

A sütőipari vállalat az MTI-vel közölte, hogy márciustól franchise partnerek számára is lehetővé teszik Aranycipó boltok nyitását. Büki László, a cég franchise igazgatójaelmondta: sok vállalkozó érdeklődik a lehetőség iránt.

A következő öt évben országos lefedettségű franchise hálózatot kívánnak a tulajdonosok létrehozni – emelték ki a közleményben. A hálózat indításával a társaság új piacokat kíván szerezni, és már az idén mintegy 100 millió forintos bevétel-növekedést remél. A működési modellt a kft. egyszeri belépési, illetve havidíj ellenében adja át. Büki László elmondta, a hálózatba belépni kívánókra hárul a bolt kialakításának és fenntartásának költsége.

Foto:123RF

A közlemény kitér arra, hogy az új üzletek nyitása mellett néhány, a társaság által sikeresen üzemeltetett bolt átadását is tervezik a partnerek számára.    

Az 1991-ben alapított, pécsváradi központtal működő társaság jelenleg mintegy négyszáz embert foglalkoztat. Büki László tájékoztatása szerint a péküzemből és kereskedelmi egységből álló cégcsoport árbevétele 2014-ben 4,8 milliárd, tavaly 3,6 milliárd forint volt. A nettó  eredmény 2014-ben 98 millió forint, 2015-ben 35,5 millió forint volt.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook