2020.02.18., kedd , Bernadett

Élelmiszergazdaság

2020. január 27. hétfő • 15:06

Ismét drágulnak a pékáruk

Drágul a mindennapi kenyerünk, a költségek emelkedése, sőt, állítólag az afrikai sertéspestisjárvány megelőzésére tett intézkedések is közrejátszanak ebben. A malmok februártól 3–5 forinttal növelik a liszt árát, a pékségek pedig 10–15 százalékos emelést terveznek.

Nagy Lajos, a Hesi Kft. ügyvezető igazgatója szerint az árváltozást az ­indokolja, hogy rendkívül alacsony az iparág jövedelmezőségi szintje, s ebben közrejátszik a szakember­hiány is - írja a heol.hu.

fotó: pxhere.com

Az egri cégvezető szerint a különleges minőségű pékáruk esetében más a helyzet, mint az olcsóbb kategóriába sorolt fehér termékeknél. Szűkebb az a vásárlói kör, amelyik meg tudja fizetni­ az igényesebb, de lassabb technológiával készülő, s ezért drágább kenyereket és péksüteményeket.

A Hesi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a pékáruk árváltozását az indokolja, hogy a statisztikák szerint is rendkívül alacsony az iparág jövedelmezőségi szintje. Nagy Lajos úgy fogalmazott, érzik a szakemberhiányt, az utánpótlás mára igencsak megcsappant.

– Délutáni, éjszakai munkára kevés a jelentkező, az alacsony képzettségűek is magas bérre tartanának igényt. Ennek ellensúlyozására, a munkáskéz pótlására műszaki fejlesztésre van szükség, ami komoly költség. A minőségbiztosítással kapcsolatos kiadások is jelentősen növekedtek, hiszen az áruházláncok előszeretettel alkalmazzák a rendkívüli vizsgálatokat és a teljes áruskála akár többszöri minőség-ellenőrzését. Ez egy-egy lánc esetében is milliós kiadásokkal jár. Áremelést indokló tényező többek közt a szervizelés, a karbantartás, nem utolsósorban a szállítás költségeinek növekedése – részletezte.

Vélekedések szerint a sertéspestis úgy hat az árakra, hogy az állattartók kevesebb korpát vesznek át a malmoktól. Nagy Lajos szerint viszont a járvánnyal nincs közvetlen összefüggés, a legfontosabb gabonák árát a tőzsde alakítja. Az élelmiszerekhez hasonlóan az alapanyagok is drágulnak a hírek szerint. Erre is reagált a szakember.

– Az alap-, segéd-, illetve a csomagolóanyagoknál 8–10 százalékos áremelkedés valósult meg, illetve várható. A cégek jó része még tárgyalásban van. A társaságunk kiskereskedelmi hálózatot nem működtet, így minimális a hatásunk a fogyasztói árra – fejtette ki. Tendencia viszont, hogy a csökken a fehér kenyerek aránya, a magvas, rozsos és teljes kiőrlésű áruk egyre kelendőbbek, s ezek eleve magasabb árfekvésűek.

– A különleges pékáruknál más a helyzet, mint az olcsóbb­ kategóriába sorolt fehér és félbarna kenyereknél, kiflinél, zsemlénél. Szűkebb az a vásárlói kör, amely meg tudja fizetni az akár 24 órás érési idővel készülő különleges kenyereket, a rozs, bio, gluténmentes, szénhidrátcsökkentett termékeket. Ebben a szegmensben a gyártók között is kisebb a verseny – mondta Nagy Lajos.

Körbenéztünk, ma mennyit kóstál egy kiló kenyér ára. A nagyobb bevásárlóközpontokban nagyjából 300 forint körül mozog a fehér ­fajta ára kilónként, míg a rozsos és ­barna áruké nagyjából kétszer ennyibe kerül. A kisebb, kézműves pékségekben még drágábbak e termékek. Felmerül, miért érdemes pénzt kiadni, milyen a jó pékáru. Egy pék szerint az igazi kenyér bele rugalmas, laza, kissé lyukacsos, harmadnap sem morzsálódik, a héja viszont roppanós. A minőségi áru adalék nélkül, hagyományos technológiával, nagy gonddal készül.

agrotrend.hu / heol.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.