Hírek

Kevés repcemézet fogyasztunk, pedig többet kellene

A vegyes virágmézet többre tartja az akácméznél Hegedüs Árpád méhész. Szerinte finomabb, mert sokféle nektár kerül bele, és ezért előnyös a fogyasztása, többféle számunkra hasznos tápanyag van benne. A repcemézet pedig ideje rehabilitálni, nem csak ipari felhasználásra szánni, mert azoknak is ajánlott, akiknek sok a gyomorsavuk.

Több mint harmincöt éve foglalkozik méhészkedéssel a Bakonyban Hegedüs Árpád. Szerinte ezen a vidéken jellemzően két héttel később virágoznak a növények a megszokottnál és a vaddohány ritka. A nagy erdők miatt is van azonban honnan hordaniuk a méheknek a virágport, a nektárt. Arról is beszélt, hogy régebben kis parcellákon művelték a földet a gazdák, így sokféle vetésre járhattak a szorgos kis rovarok kisebb területen belül is. Például azért, mert a kukoricatáblában a parasztok tököt is termeltek. Aztán egységesebb szántóföldi termelés váltotta ezt a szokást, például repcét, facéliát több hektárra is vetettek, az utóbbi időben pedig megint változott a helyzet, újra kisebb területeket művelnek meg tulajdonosaik. Ez jó a méhészeknek Hegedüs Árpád szerint, az a tapasztalata, hogy ha ugyanazon a földön több növénykultúra megtalálható, jobb lesz a méz. Az idei szezon nála közepes mézhozamot hozott.

fotó: pixabay.com

– A tavasz hűvösen, szelesen kezdődött. Hiába volt itt a kertem határában, a kaptárak közelében, szinte a méheim szájában a repcetábla, kevesebbet hordtak róla a szokottnál. Aztán az akác tűrhető mennyiséget adott, hársvirágzás után is szépen pörgethettem mézet. A napraforgó és a szolidágó gyengén hozott virágport, nektárt. Az őrült meleg sem kedvezett ebben az időszakban – sorolta a dudari méhész és hozzátette: a vegyes virágmézet többre tartja az akácméznél. Szerinte azért finomabb, mert sokféle nektár van benne, és így több, számunkra előnyös tápanyag kerül bele. Reggel mindig azzal kezdi a napot, hogy egy teáskanállal eszik belőle. Ott van az üveg az éjjeliszekrényén. Persze tudja, van, akinek ezt nem bírná a gyomra. A repcemézet is jobban meg kellene becsülni meggyőződése alapján. Az ugyanis a többi mézfajtával ellentétben nem fokozza a gyomorsavtermelést. Akiknek refluxos problémáik vannak, azoknak is ajánlott a fogyasztása.

A koronavírusjárvány is növelte a méz népszerűségét, amelyből a hideg, náthás időszakban mindig többet eszünk. A méhész szerint azonban egészségi állapotunk miatt egész évben megédesíthetnénk vele ételeinket, ő cukor helyett mindenhez mézet használ. Süteményekbe, kávéba, teába is, emellett húsokhoz, pácokba is jó.

Hegedüs Árpád méhész huszonöt méhcsaládot tart kaptáraiban. Dudari kertje végéből öt kilométeres távolságba is elrepülnek virágport gyűjteni. Akácvirágzáskor azt is megfigyelte, hogy amikor elkezdődik a hordás, először Csetény irányába mennek, utána Bakonynána, majd Nagyesztergár felé. Pár nap különbség van ugyanis az egyes területek virágzása között.

– A méheknél nagy a rend. Nem csak szorgosak, szervezetten dolgoznak. Amint kikel egy újabb egyed, kitakarítja a sejteket, eteti a fiatalokat, hogy segítse a fiasítást. Aztán őrségbe kerül, majd betájoló repülést végezhet. Ezt látjuk rajzásnak, amikor több méh is elindul fedezni, feltérképezni a vidéket – mondta el a méhész a „bogarairól”, ahogy ő nevezi szeretett méhecskéit.

agrotrend.hu / veol.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook