Élelmiszergazdaság

Piac

Komoly keresletre számítanak az almatermelők

Mintegy 450-500 ezer tonna almatermés várható Magyarországon idén. A mennyiségcsökkenés főleg az alternancia és a szélsőséges időjárás következménye. Az alma hasznosítási irányok közötti megoszlása várhatóan ebben az évben is 1/3 étkezési és 2/3 ipari alma lesz.

Jelenleg Magyarországon 24,7 ezer hektáron végeznek almatermesztést – a fő körzetek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, a nyugat-magyarországi megyék, valamint a Duna-Tisza-köze –, és augusztus 20-a után megkezdik a korai érésű fajták szüretelését – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kevés almára számítanak a termelők, ami nagyobb keresletet eredményezhet – fotó: pixabay.com

Míg 2017-ben nagyon kevés alma termett, addig 2018-ban rekordmennyiségek voltak az almatermesztésben meghatározó országokban (különösen Lengyelországban) és hazánkban is, itthon összesen mintegy 900 tonna étkezési és ipari alma termett. Ezzel szemben idén kevesebb termésre, közel 450-500 ezer tonnára számítanak a hazai almatermesztők, ami elmarad még a többéves átlagmennyiségtől, 600-650 ezer tonnától is.

A csökkenésnek két oka van. Egyfelől okozza ezt az alternancia jelenség, amikor is egy-egy csúcstermés után – természetes élettani hatásként – „pihennek” az almafák. Másrészt a hektikus tavaszi időjárás és a kora tavaszi fagyok kedvezőtlenül befolyásolták a termékenyülést és a terméskötődést.

A szélsőséges időjárás nyomán kialakuló júniusi jégeső és vihar a legnagyobb károkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozta, ahol a termés mintegy 60 százaléka esett ki, vagy lesz 2. osztályú minőségű emiatt.

Az idei prognosztizált termésmennyiségből közel 100-150 ezer tonna alma étkezési minőségű lesz, míg nagyjából 350 ezer tonna alma a feldolgozóiparhoz kerül át. Magyarországon az egy főre eső étkezésialma-fogyasztás 12-15 kg/év, és a többéves adatokat figyelembe véve az idei mennyiség fedezni fogja a hazai igényeket.

Ellenben az ipari alma esetében intenzív keresleti piac kialakulása várható. A hazai hozamok az ősz folyamán válnak véglegessé, akkor derül majd ki, hogy a tavalyinál magasabb árak mennyire kompenzálják a kiesett mennyiséget, és ez ad-e lehetőséget arra, hogy a termelők biztonságosan elkezdjék a 2020-as termelést.

Nem csak Magyarországon, hanem Európában is alacsonyabb termés várható: a WAPA világszervezet előrejelzése szerint a kontinensen mintegy 10,5 millió tonna alma teremhet ebben az évben. A szervezet felmérése alapján Magyarországon és Lengyelországban várható a tavalyihoz képest jelentősebb kiesés.

A 2018-as és a 2019-es tapasztalatok arra ösztönözhetik a magyar almatermelőket, hogy tovább modernizálják termelésüket: részben stabilizálni az étkezési alma előállítását, míg a feldolgozottan nagyobb termelési értéket adó iparialma-termelésben korszerűbb fajtákat és nagyobb hozamokat célozzanak meg.

Az ipari alma felvásárlási ára magasabb a tavalyinál, ami egyúttal normális árszintet jelent a termelők számára. Az Agrárminisztérium idén bevezette a kötelező szerződéseket az ágazatban, a NAK bízik abban, hogy ennek köszönhetően kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé válik az ipari alma termelése.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés