Élelmiszergazdaság

Piac

Már pályázhatnak a 35 milliárd forintra az élelmiszeripari cégek

Január 11-től várják a beszállítók jelentkezését az élelmiszeripari vállalkozásokat támogató programra, amelyet tavaly decemberben hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A Válaszd a hazait! kampány nem pusztán arról szól, hogy vásárlóként részesítsük előnyben az itthon készült termékeket, hanem arról is, hogy legyenek olyan vállalkozásaink, amelyek képesek a vásárlóknak megfelelő minőséget versenyképes áron előállítani és bekerülni a kereskedelmi láncok polcaira is – írja a Világgazdaság.

A mostani program az eladók és a beszállítók összekapcsolásával épp ezt hivatott elősegíteni – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a hazai gazdaságtörténetben egyedülálló, 35 milliárd forint keretösszegű program a hazai élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztését, kiemelten a szükséges technológiaváltást és kapacitásbővítést támogatja.

Továbbá elősegíti azt is, hogy a vállalkozások meg tudjanak felelni a vásárlók minőséggel kapcsolatos elvárásainak, így a magyar termékek kifogástalan minőségben és hibátlan csomagolásban kerülhessenek a magyar családok asztalára.

Fotó: MTI

A felhívás újdonsága a célzott beszállító-fejlesztésben áll: az élelmiszeripari vállalkozások egy kereskedelmi lánccal (vevővel) közös pályázat keretében a piacteremtés és az üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért.

Emellett a vállalkozások célzott fejlesztései egy általános konstrukcióban kaphatnak támogatást ahhoz, hogy a külpiacra léphessenek. A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatási összegre pályázhatnak. A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban. A projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásai esetén pedig legfeljebb 24 hónap.

A beszállítók 2021. január 11. és február 28. között adhatják be jelentkezésüket, és szintén február 28-ig van lehetőségük regisztrálni a koordinátoroknak, azaz például a kiskereskedelmi láncoknak az elip.ifka.hu oldalon, ahol további információk is megtalálhatók a Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programról.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook