2021.03.06., szombat , Leonóra, Inez

Élelmiszergazdaság

2021. január 19. kedd • 14:13

Miért fontos megmosni a gyümölcsöt?

A téli időszakban is fontos a vitaminpótlás, aminek egy részét a citrusfélék fogyasztásával fedezhetjük. Nem árt azonban az óvatosság abban a tekintetben, hogy a gyümölcsök felületét különböző anyagokkal kezelik, amelyek kockázatot is rejthetnek – figyelmeztetett a Nébih.

A hatóság kiemeli, hogy a gyümölcsöket fogyasztás előtt alaposan le kell mosni tiszta, folyó vízzel, sőt, a felületkezelt gyümölcsöknél a héj eltávolítása után érdemes kezet mosni, mielőtt felbontanánk. Így elkerülhetjük, hogy a növényvédő szer vagy egyéb szennyeződés a gerezdekre, ezáltal a szervezetünkbe jusson - írja a Magyar Nemzet.

fotó: pixnio.com

Érdemes azt is tudni, hogy a csomagolás a szállítás közben, esetenként pedig a felületkezelés során is beszennyeződhet, ezért ne hagyjuk, hogy a tárolódobozzal, tartóval játsszanak a gyerekek, inkább dobjuk ki és mossunk kezet – emelték ki az élelmiszer-biztonsági szakértők.

A citrusfélék hosszú utat tesznek meg, míg elérnek az asztalunkig. A hetekig tartó szállítás és raktározás során a gyümölcsöket a penészedés és a kiszáradás veszélye fenyegeti, ezért felületüket penész elleni szerrel kezelik, a kiszáradás ellen pedig bevonják viaszréteggel, ez lehet mesterséges vagy természetes.

A különleges fogyasztói igények kielégítésére kizárólag viasztechnológiát alkalmaznak, azaz kimarad a gombaölő szer, amit egyébként a biogyümölcsök esetében sem használnak – részletezték, hozzátéve, hogy az alkalmazott technológiákat a Nébih ellenőrzi, rendszeres hatósági mintavétellel.

fotó: pixnio.com

Arról, hogy a gyümölcsöt csak viaszréteggel vonták be, vagy penész elleni szerrel is kezelték, a termék címkéjén, illetve az üzletben, a hozzá kapcsolódó feliratról tájékozódhat a fogyasztó. Ezt az információt a kereskedők az ömlesztett, nem előre csomagolt áruk esetében is kötelesek feltüntetni.

A vásárlók viszont jobb, ha tudják, hogy a felületkezelő szereket nem lehet mosással eltávolítani a héjról, vagyis a viasszal kezelt terményeknek csak a pucolás után előkerülő belső részét tanácsos fogyasztani.

Ha a jelölés nem egyértelmű, akkor a gyümölcsöt legjobb kezeltnek tekinteni, és ez alapján felhasználni.

Azt is jelezték, hogy a boltban kapható aszalt vagy kandírozott citrushéjkészítmények csak felületkezelés nélküli gyümölcsből készülhetnek, ezért azt javasolják, hogy sütéskor jobb ezeket használni a frissen reszelt gyümölcshéj helyett, de az is biztonságos, ha a viasszal kezelt vagy ökológiai termesztésből származó gyümölcsöket választjuk.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.