Élelmiszergazdaság

Piac

Nagyobb az igény a juhtejre és a kecsketejre, mint amennyit előállítanak

A kiskérődző ágazat egyik kitörési pontja a tejtermelés növelése.

Gyakorlatorientált franciaországi tanulmányúton vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében 12 magyar kecsketej- és juhtejtermelő illetve feldolgozó. A szakemberek a gyártástechnológia mellett a termelői összefogásról is hasznosítható tapasztalatokat szereztek.


fotó: Pixabay

A kiskérődző ágazat egyik kitörési pontja a tejtermelés növelése, valamint a minél magasabb feldolgozási fokú, magas hozzáadott értékű termékek előállítása. Ennek eredményeként növekedhet

  • a hazai élelmiszeripari kapacitás,
  • a foglalkoztatottság,
  • a versenyképesség és a fogyasztás.

A juhtejre és a kecsketejre, valamint az ezekből készített tejtermékekre ugyanis a fogyasztói igény lényegesen nagyobb, mint amennyi ilyen terméket jelenleg az ágazat előállít. A felvásárolt és feldolgozott juhtej mennyisége jelenleg mintegy 700 ezer liter, a feldolgozással elsősorban közepes és kisebb méretű előállítók foglalkoznak.

A kecsketejtermelés becsült mennyisége 3-5 millió liter évente, de ebből mindössze 600 ezer liter tejet dolgoznak fel a tejüzemek

Jellemző az ágazatra, hogy a fő bevételnek számító tejet és a saját készítésű tejterméket döntő hányadban a gazdálkodók közvetlenül értékesítik.

Sok specifikus információra, támogatásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaságok nemzetközi viszonylatban is versenyképesebbé váljanak, minél több, jobb minőségű terméket állítsanak elő, és azokkal eljussanak a megfelelő piacokra.

Ezt szem előtt tartva a Kamara egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy tagjai sikerességét elősegítse, az ágazatban tevékenykedők képességeit, szakmai ismereteit is fejlesztve – írja a Kamara közleményében.

Ezért is döntött az eddig jól bevált gyakorlatorientált programok folytatása mellett a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága

Ennek keretében 2018. október 15-19. között 12 kecsketej- és juhtejtermelő illetve -feldolgozó kamarai tag utazhatott Franciaországba, a NAK által szervezett és részben a Kamara által finanszírozott sajttechnológiai szakmai tanulmányútra.

A csoportban kézműves sajtkészítők, mezőgazdasági és élelmiszeripari családi vállalkozások és tejipari kisüzemek szakemberei vettek részt, hogy gazdagítsák ismereteiket a sajtkészítés területén.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook