Élelmiszergazdaság

Piac

Nem csökken a friss zöldség ára

A termelők a megváltozott időjárást okolják. A termelők és a kereskedők egybehangzó véleménye szerint a zöldségfélék magas ára tartósnak ígérkezik.

A petrezselyemgyökér kilója 1000 forintot kóstált a hétvégén, de a piacokat és az élelmiszerláncokat járva ez nem is tűnt kiemelkedőnek. Volt ahol 1200 forintért kínálták, de találtunk 1500 forintos árcédulát is. Kilónként 300 forintnál olcsóbb burgonyát pedig legföljebb hosszas nyomozással lehet fellelni – írja a FruitVeb.

A friss zöldségek árai még mindig nagyon magasak – fotó: pixabay.com

A mennyiség és a választék megfelelő, de az kétségtelen, hogy az árak többnyire magasabbak, mint tavaly voltak – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Szavait megerősítik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is. Miközben a fogyasztói árak 2018 és 2019 júliusa között 3,3 százalékkal emelkedtek, addig az élelmiszerek 6 százalékkal drágultak. Ezen belül a gyümölcs átlagosan 2,1, míg a friss zöldségek 29 százalékkal drágultak.

A vöröshagymáé megduplázódott, a paradicsomé pedig 18 százalékkal növekedett, de például a burgonya ára egy év alatt 61 százalékkal ment feljebb.  Májusban még a tavalyi tárolt alma ára határozta meg a gyümölcs árindexet, s az a 2018-as rekord termés miatt 37 százalékkal zuhant, júniusban már a meggy 70 százalékos áremelkedése húzta fel az árakat.

Az árrobbanás oka, hogy míg a múlt évben kimagasló volt a termés és ez lenyomta a felvásárlási árakat, addig idén sokkal kevesebb gyümölcsöt szüreteltek a gazdák. A zöldség-gyümölcs árakat alaposan feltornázta az idei szélsőségesen szeszélyes időjárás, hol az özönvízszerű esőzés, hol a kánikulai meleg, így például a 20 éve nem tapasztalt szokatlanul hosszúra nyúlt tavaszi aszály okozott kárt a termésben.

Emellett a munkaerőhiány az agráriumot is sújtja, így nem csoda, hogy a napszám is folyamatosan emelkedik. Főleg a szaharai melegben nehéz a szabadföldi zöldségesekbe kézi szedésre akár 1 000-1 400 forintos órabérért is embert találni.

Egyébként ugyanez a gond a gyümölcsösökben is. A gépesítés csak korlátozottan és elsősorban az ipari felhasználásra szánt termékek esetében alkalmazható a zöldség-gyümölcs ágazatban, de például a csemegeuborkát, vagy a fűszerpaprikát is csak élőmunkával lehet szedni. Vannak zöldségek, mint például a sárgarépa, amit ipari célra géppel, de friss piaci árut továbbra is csak kézzel lehet szedni.

Kétségtelen, hogy egyes zöldségféléből, főleg amelyeknek jelentős a kézimunkaigénye, a termőterület valamelyest csökkent, de az öntözésnek is köszönhetően, idén azért általában jó termésátlag várható az ágazatban.

Jóslásokba nem kívánt bocsátkozni a FruitVeB elnöke, de az eddigi tapasztalok szerint a nyári szezon után az őszi iskolakezdés élénkíti a friss piaci termékek, paprika, paradicsom, uborka iránti keresletet, s ez feljebb hozhatja az árakat is.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook