Élelmiszergazdaság

Piac

Nincs bocsánat”: a kormányszóvivő a múlt heti árstoprazzia eredményeiről

A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést.

“Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra a múlt heti árstoprazzia eredményeiről beszámolva hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban "nincs bocsánat", a szabályok azért vannak, hogy senkinek "ne üres kosárral kelljen hazamennie", írta a Store Insider.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést.

Fotó: MTI

 

A kereskedők számíthatnak állami segítségre, a kistelepüléseken működő üzletek már két körben, önerő nélkül kérhettek vissza nem térítendő támogatást a működési költségeikre. Hamarosan megjelenik a hentesüzletek pályázata 4,5 milliárd forintos keretösszeggel, a kisboltokhoz hasonlóan akár 3 millió forintot is kaphatnak – mondta el a kormányszóvivő.

Kupecki Nóra az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a múlt heti ellenőrzések során 369 esetben kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni. 103 alkalommal már a helyszínen megállapították a készlethiányt, többször az árstophoz kapcsolódó tájékoztatást nem találták megfelelőnek, illetve adatszolgáltatást kellett kérni a kereskedőktől, mert nem tudták igazolni, hogy minden rendelkezésnek megfelelnek – mondta Kupecki Nóra.

Hozzátette, hogy az árstoppal kapcsolatos jogsértések esetén akár 3 millió forintig is terjedhet a bírság, ismételt jogsértés esetén legalább az előző összeg kétszeresét kell megfizetni. A múlt heti ellenőrzések így összesen akár több százmillió forintos bírsággal is zárulhatnak. A helyettes államtitkár kijelentette, hogy ezekben a válságos időkben "elfogadhatatlan és megengedhetetlen", hogy "trükköző vállalkozások" nem tartják be a szabályokat, és emiatt olcsón kapható, alapvető élelmiszerek hiányoznak a boltok polcairól.

Az árstopszabályokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések folytatódnak, a kereskedők újabb ellenőrzésekre számíthatnak.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés