Élelmiszergazdaság

Piac

Növekedik a hazai sertésexport

45%-kal nőtt az első negyedévben a magyar sertésexport a KSH adati, továbbá a NAIK AKI piaci jelentése szerint az előző év azonos időszakához képes, ami leginkább a sertéspestis világpiaci megjelenésének tudható be – derül ki a Kossuth Rádió riportjából, melyet Gyuricza Csabával, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatójával készített.

A sertéspestis átrendezte a világpiaci helyzetet, ennek vált kedvezményezettjévé rövidtávon most Magyarország, hiszen itthon nem jelent meg ez a betegség a házi sertésekben. Ez nagy lehetőséget jelentett az exportban, amit az ország ki is tudott használni – írja a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK).

A sertéspestis hatására a magyar sertéságazat rohamosan kezdett el növekedni – fotó: pixabay.com

Az adatok szerint Magyarország élősertés-kivitele erősen nőtt 2019 január–áprilisában az egy évvel korábbi mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Szlovákia voltak. Az afrikai sertéspestissel sújtott Románia több mint a kétszeresére növelte a Magyarországtól vásárolt sertések volumenét.

A főigazgató a riporter kérdésére kitért arra is, hogy a sertés statisztikákat vizsgáló Inter Pig 2017-es adatai szerint Magyarországon 1,2 euró 1 kg sertéshús előállítási költsége, Dániába 1 euró, az USA-ban pedig csupán 0,73 euró, a munkaerő hatékonyságon tehát itthon még van hová fejlesztenünk versenytársainkhoz képest.

Ezen hátrány okai elsősorban a fajtákra, a technológiákra, illetve a termelésszerkezetre vezethetőek vissza. Habár már ma is vannak olyan telepek Magyarországon, amik elérik a külföldi sztenderdeket, de a legtöbb helyen további fejlesztésekre van szükség, amelyek a különféle támogatások révén valósíthatóak meg leginkább hatékonyan az elkövetkező időszakban.

A világ sertésállományának fele Kínában található, éppen ezért okozott nagy törést, hogy országukban felütötte a fejét a sertéspestis. Habár Magyarország előnye egyelőre rövid távú, ha figyeli az ország a világpiaci trendeket és a sertéspestis továbbra sem üti fel a fejét itthon, akkor ez hosszú távú sikerré is átalakítható – fejtette ki a főigazgató.

agrotrend.hu / NAIK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook