Élelmiszergazdaság

Piac

Próbavásárlás során bukott le a szabályszegő halárus

Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki – a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva – fogási tanúsítvány nélkül kísérelt meg értékesíteni 5 darab Balatonból kifogott pontyot. A hatóság százezer forint összegű halvédelmi bírsággal sújtotta a szabályszegőt.

A Nébih állami halászati őrei az egyik közösségi oldalon figyeltek fel arra a bejegyzésre, amelyben Balatonból származó pontyot kínáltak eladásra. A szakemberek a tényállás tisztázása érdekében a próbavásárlás mellett döntöttek, hiszen a jelenleg érvényes szabályozás szerint halgazdálkodási vízterületből halat értékesíteni csak fogási tanúsítvánnyal lehet – írja a NÉBIH.

Halvédelmi bírsággal súlytották az eladót – fotó: pixabay.com

A próbavásárlás során a megbeszélt helyen és időben valóban eladásra kínáltak 5 darab, összesen 11,37 kg súlyú pontyot fagyasztott és pucolt állapotban, melynek árát az eladó 11.300 forintban határozta meg.

A horgász a halakat a Balatonból fogta ki, érvényes állami horgászjegy, valamint a Balatonra szóló területi jegy birtokában, továbbá a halak kifogásának tényét fogási naplójába rögzítette.

Bár mindezek alapján az érintett személy magát a horgászati tevékenységet szabályszerűen gyakorolta, az értékesítés helyszínén sem fogási tanúsítványt, sem a haltermék nyomon követhetőségét biztosító nyilvántartást nem tudott felmutatni.

A hatályos jogszabályok alapján, halgazdálkodási vízterületből kifogott hal csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet kereskedelmi forgalomba.

Tekintettel arra, hogy fogási tanúsítványt kizárólag halászati engedéllyel rendelkező személy állíthat ki (ezzel igazolva a hal származását és kifogásának jogszerűségét), a pontyokat eladásra kínáló horgász ilyen dokumentummal nem rendelkezhet, vagyis az általa kifogott hal értékesítésére sem jogosult.

A Nébih az elkövetővel szemben eljárást indított, melynek során 100.000 Ft halvédelmi bírsággal sújtotta.

Kérjük, amennyiben halászattal-horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos szabálytalanságot észlel, jelezze az allamihalo@nebih.gov.hu e-mail címen.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés