Technika

Intervitis Interfructa Hortitechnica – a stuttgarti kertészeti gépkiállítás

Intervitis Interfructa Hortitechnika névvel fémjelzett kiállítást november 27 – 30 között rendezték meg Stuttgartban. Az idei kiállítás mottója „Éld át a technikát élőben”.

A nemzetközi vásár fő témái a borkészítés, légyártás és a különleges kultúrák termesztéséhez kapcsolódó technikai megoldások, újdonságok felvonultatása volt. A gépkiállítást idén két interaktív helyszínnel színesítették. Az egyik helyszínen salátatermesztést láthattunk vetéstől a betakarításig, a másik interaktív helyszínen pedig mindent megtudhattunk a drónokról és a robotikáról, amely a borágazatban, illetve a különleges kultúrákban felhasználhatók.

A gépkiállítással egy időben, jelentős területen volt lehetőség termékek kóstolására, továbbá ezzel együtt két igen jelentős rendezvény is a kiállítás területén zajlott. A DLG Special (Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft – Német Mezőgazdasági Társaság) keretében a „Smart horticulture” rendezvény és a 62. Német szőlőtermesztési kongresszus.

A rendezők kiemelten kezelték a gépek interaktív bemutatásának lehetőségét, így az egyik csarnokban a látogatók 11 és 14 óra között interaktív gépbemutatókon vehettek részt. Minden nap egy órás, terepi bemutató is volt, amelynek témája a szőlő betakarítása és gépesítése volt. A piacon már elérhető legmodernebb technikákon túl, a németországi kutatóintézetek és szakiskolák bemutatták a szőlőtermesztéssel kapcsolatos fejlesztéseiket. 

Az egyik csarnokban Olaszország – mint az idei kiállítás vendége – mutatta be a különböző saláta fajták vetésétől a betakarításig tartó teljes folyamatot. A különleges bemutatónak az „Italians take the Field – Technology and Innovation in Horticulture” elnevezést adták. 

Vetéstől a betakarításig

A teljes technológiai folyamat került bemutatásra, amelyet különböző saláták termesztésénél szem előtt kell tartani. Az érdeklődők részletes információkat tudhattak meg a talaj előkészítéséről, a vetésről, az átültetésről, a gyomszabályozásról és a betakarításról. Ennek során több olasz vállalat gépbemutatót tartott a DLG Italia-val közösen, amely során naponta 7 talajművelő gépet, illetve salátavetőgépet mutattak be összesen 300m2-en. A fentieken túl egy 500 m2-es csarnokban a látogatók drónokat és robotokat láthattak működés közben. 

Drónok és robotok bevetésen

A kiállítás ezen részét a német Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium támogatta, és olyan prototípus gépeket vonultattak fel, amelyek szőlőben, spárgában vagy komlóültetvényben képesek munkafolyamatokat elvégezni. A súlypontok ezen belül is elsősorban: a növényvédelem meredek terepen, a robotizált metszés, illetve a robotizált tápanyagelemzés, -utánpótlás voltak.

Az interaktív gépkiállítással egy időben a DLG (Német Mezőgazdasági Vállalat) partnerek felkérésével fontos témák szakmai körbejárását is megszervezte. A DLG partnerei az ipari szektorból, a kutatás és fejlesztés szektorból és a tudományos szektorból érkeztek. Az előadások keretében november 29-én sor került a generációváltás problematikájával foglalkozó előadásra, a „Young Professionals Day” keretében.  

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés