Gépesítés

Technika

Együtt a vidék, együtt a szakma: Megnyílt a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

A XXI. századi követelmények XXI. századi tudást igényelnek.

Megnyitotta kapuit az oszág legnagyobb szántóföldi rendezvénye, a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőhegyes. A rendezvényt Papp István Tibor, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a birtokot 234 évvel ezelőtt alapították meg, ezzel Magyarország legöregebb állami tulajdonú vállalkozása címét viseli.

Az elmúlt 2 évszázad során meghatározta Magyarország, Kárpát-medence és Európa mezőgazdaságát.

– El kell mondanom, hogy az elmúlt évtizedekben ezen státusz csökkent, mindaddig, amíg 2016-ban Magyarország kormánya újratárgyalta a birtok helyzetét. Ezzel elkezdődött egy munka, amely által Mezőhegyes újra elfoglalhatta méltó helyét a hazai agráriumban – mutatott rá a vezérigazgató.

Hangsúlyozta, hogy ennek a folyamatnak nagy mérföldköve a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow megrendezése.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta, mivel tavaly a vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta a rendevzvényt, nem kellett túl sokat gondolkodni azon, hogy idén is meg legyen-e rendezve.


Győrffy Balázs: nem a könnyed hétvégi kikapcsolódásról szól a rendezvény
 – fotó: agrotrend.hu 

– Tavaly Mezőfalván 39 hektáron rendeztük meg az eseményt, ahová 15 ezren látogattak el. Ez a szám meglepett minket, hiszen mi 10 ezer látogatóval számoltunk.

Az volt a rendezvény célja, hogy egy olyan rendezvényt tegyenek a szakma elé, ami nem körhintából és vattacukorból áll, hanem valóban vegytiszta szakmai rendezvény.

Ezért is esett a választás ezen csütörtöki, illetve pénteki napokra, hiszen nem a könnyed hétvégi kikapcsolódásról szól a rendezvény.

– Nagyon széleskörű álló és mozgóképes bemutatók lesznek, amelyeknek célja a naprakész információ-szolgáltatása. A gépbemutatók mellett vannak növényvédelmi és -termesztési részeink is – emelte ki a NAK-elnök.


Farkas Sándor: számos feladata van a birtoknak
 – fotó: agrotrend.hu 

Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára visszaemlékezett Papp István Tibor által említett 2016-os időszakra. 

– 3 évvel ezelőtt kaptam meg a kormányfőtől azt a megbízást, hogy gondoljam át Mezőhegyes gazdaságnak jövőjét. Ez a feladat egy szakembernek egyrészt megtiszteltetés, másrészt pedig egy kihívás, illetve a Miniszterelnök Úr szavaival élve:

egy szakember életében ilyen feladatot egyszer adnak.

Mikor a ménesbirtok működését átvették, egy céljuk volt:

egy olyan gazdaság megteremtése, amely hosszú évtizedekig meghatározó lehet a magyar agráriumban és olyan központja legyen az agráriumnak, amelyben megtalálhatjuk a legújabb technológiákat,

illetve felépíteni azt az ősi állapotot, amely itt a Dél-Alföldön ennek a gazdaságnak a biztos táptalaját jelenti – emlékeztetett a államtitkár.

Farkas Sándor kitért a jövőre is és hangsúlyozta, hogy számos feladata van a birtoknak, de leginkább a térségi munkahelyek biztosítása és az innen való kitörési pont megteremtése.


Jakab István: a nemzet számára fontos, hogy éljen a tudással 
– fotó: agrotrend.hu 

Jakab István, az országgyűlés alelnöke,a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke a korszerű gazdálkodás fontosságát húzta alá a megnyitón.

– Ez a mai nap, ez a mai találkozó nagymértékben hozzájárul ahhoz a célhoz, hogy fenntartható, az erőforrásaival okosan gazdálkodó, egészséges élelmiszer-alapanyagot, versenyképesen előállítani képes vidéke, illetve mezőgazdasága legyen az országnak. Továbbá arról szól ez a mai nap, hogy miként tudjuk a XXI. században a legkorszerűbb tudás és technológia alkalmazásával kihasználni a lehetőségeinket – hangsúlyozta a Magosz elnöke.

Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a precíziós gazdálkodástól, a digitális technológia alkalmazásán, a legkorszerűbb öntözési rendszereken keresztül gyakorlati információkhoz is juthatnak a látogatók.

– Óriási lehetőség, hogy itt a párbeszéd őszinte, van lehetőség a jövőről vitatkozni, van lehetőség a ma problémáiról kifejezni véleményünket

– mondta az elnök.

– Nem lehet megkerülni a munkát, amelynek csak egy része térül meg a gazdaságban. Viszont a nemzet számára fontos, hogy ezzel a tudással élni tudjunk – húzta alá Jakab István.


Harsányi Zsolt: még pár éven keresztül ember is kell a gépbe – fotó: agrotrend.hu
 

Végül Harsányi Zsolt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége elnöke mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet az emberek fontosságára.

– Ha a lóerőket összeadjuk, akkor 7500 lóerő lesz és több mint 400 tobna acél. Mentségükre azt tudom elmondani, hogy valóban drága gépek, és hát azért mert, jók – fogalmazott Harsányi Zsolt.

– Ott szoktunk ülni a kormány mögötti 50 centivel, ezért is örülök, hogy Ménesbirtok foglalkozik a vállalatképzéssel és az oktatással.

Ezek a gépek semmit sem érnek, ha nem ül mögöttük senki és még pár éven keresztül ember is kell a gépbe.

– hívta fel a figyelmet az elnök.

Megemlítette, hogy a „Legyél Te is mezőgépész!” című kampányuk standja is megtalálható a rendezvényen. A kampány célja, hogy minél több mezőgépész szakembert képezzenek, valamint hangsúlyozzák a szakma fontosságát a fiatalok körében. 

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés