Gépesítés

Technika

Három prémium Massey Ferguson egy helyett – egy másik út története

Manapság sok gazdálkodó egy darab sokoldalú és nagy teljesítményű 350 LE feletti erőgépben gondolkozik, ha vezérgépet keres 250-500 hektár területű gazdaságába. Sipos István azonban erre az össz-teljesítményre három Massey Ferguson 6712 S típusú, nagy hengerűrtartalmú motorral szerelt erőgépet vásárolt. Tekintsük át az érveket a több géppel történő gazdálkodás mellett és ismerjük meg a gazdaság vezetőjét is egyben!


Sipos István: öt évtizedes gazdálkodói történelem Szabadszállásról, mai modern szellemben – fotó: MF

"1947-ben születtem, paraszti családból származom, 9-en voltunk testvérek. Így már gyerekkoromban hozzászoktam, hogy okos és megfontolt döntéseket kell meghozni a mindenkori lehetőségeket figyelembe véve. Tősgyökeres Szabadszállásiként először a TSZ-ben kezdtem el dolgozni, ahol végigjártam a ranglétrát: brigád- és ágazatvezetőként tevékenykedtem, majd elnökhelyettes is voltam. Gépesítésben is dolgoztam szállításszervezőként és gépcsoportvezető beosztásban egyaránt.

A magángazdálkodásom története 1992-re tehető, ekkor a TSZ helyzete anyagilag már gyengébb volt, majd darabjaira szét is esett. Ekkor döntöttem úgy, hogy kiválok. Én mindenképpen magán úton képzeltem el a jövőmet. Először heten kezdtük meg a közös gazdálkodást, majd 3-4 év elteltével egymagam folytattam mindösszesen 30-50 hektáron. Jelenleg gazdaságunk 350 hektárt tesz ki, emellett még bérmunkát is végzünk."

Hagyományos szántóföldi növénytermesztés egy pár érdekességgel és cukorrépával megújítva. Az erő- és betakarítógép állomány Massey Ferguson márkájú.

A családi gazdaságunk fő profilja a szántóföldi növénytermesztés, azon belül gabonafélékkel,

  • őszi búzával,
  • őszi árpával,
  • tritikáléval,
  • napraforgóval és 10-15 hektáron cukorrépával

is foglalkozunk, amit a kaposvári cukorgyárnak értékesítünk.

A Massey Fergusonnal először 2010-ben ismerkedtem meg – érdekesség, hogy akkor is három traktort vettünk egyszerre, 110 LE teljesítményben. Ehhez a kategóriához illesztettük a munkagépeket is. A sokoldalúság oltárán döntöttünk amellett, hogy egy nagy traktor helyett inkább három kisebbet vásárolunk.

2018-ban cseréltük a régi Fergusonokat új, MF 6712 S erőgépekre. Tetszett a szériában, hogy

teljesítményében kilóg fölfelé a 110 LE-s tartományból (4.9 l-es AGCO POWER motor), de méretében még tökéletesen megfelel az elvárásoknak, ugyanis befér a „sorközbe”.  

A nagy motor kifejezetten tetszett, ebben a kategóriában csak a prémium gyártók tartják meg a nagy hengerűrtartalmat, ami fontos az erő leadásában és az erőforrás élettartamának is jót tesz.


fotó: Massey Ferguson

Szerettem volna egy, a száz lóerősnél aktívabb gépet, amely szántás közben is megfelelő munkasebességet tud produkálni.

Az elvárások között ott voltak a modern extrák: a fülkerugózás, mellsőhíd rugózás, valamint a szinte teljesen automatikus sebességváltó.

Természetesen a kényelmi szempontok is fontosak voltak, mert megbecsüljük a gépkezelőinket.  Így esett a választás a Massey Ferguson 6712 S típusra. Amikor élőben megnéztük a gépet feltűnt milyen hosszú a tengelytávja, ezt nagy előnynek tartottuk. A Ferguson is úgy hirdette a traktort, hogy 4 hengeres méretek 6 hengeres teljesítménnyel – ez be is igazolódott a használat során.

Térjünk még arra ki, hogy miért nem egy darab nagyobb traktort vásároltam.

Két oldalról közelítettem meg a dolgot: a családi gazdaságunkban a 120 LE-s traktormérethez vannak meg a munkagépek. Nem szerettünk volna mindenből újat vásárolni egy nagytraktorhoz. A másik szempont pedig a hatékonyság és a kiszámíthatóság volt. Három erőgép három irányba tud elindulni és különféle munkákat is el tudunk végezni vele egyidőben. Hiába gyorsabb és nagyobb a területteljesítménye egy nagytraktornak, ahogy számoltuk sehogy nem ér fel három különálló gép lehetőségeivel. Árban pedig nem volt sokkal drágább a több gép, mint egy nagy.

Ha az egyéb gépeimet nézzük, rendelkezem még egy Massey Ferguson 7300 Activa S hatládás, háromdobos kombájnnal is. Ez már a második ettől a márkától.

Egyszóval elmondva, nagyon jó a gép! Megbízható és a területteljesítményével is meg vagyok elégedve, minőségi munkát tudok vele végezni. Ami kimagasló a többi kombájnhoz képest, az a fogyasztása hektárra lebontva. Tetszik még rajta a behordószalagos vágóasztal, nagyon szépen lehet vele dolgozni. Amiben kimagaslik, hogy jobban sorba tudja rendezni a kalászokat, és egyenletesen adagolja a dobnak. Még semmi problémánk nem volt vele, nagyon szeretem.


ábra: Massey Ferguson

Egy gép vásárlásakor ma már nemcsak „a vasat” vesszük meg, hanem a mögötte álló céget is, annak szolgáltatásait és szervizképességét.

Fergusonban a Bács-Kiskun megyében területileg illetékes márkakereskedő, a Start-Agro Kft. nyerte el a bizalmamat.

A vállalat ugyan csak pár éves történelemmel rendelkezik, azonban az ott dolgozóknak évtizedes tapasztalatuk van Massey Fergusonban mind értékesítés, mind szerviz területén.

Jól felszerelt műhellyel rendelkeznek Kecskeméten,

ami nincs messze tőlünk és a központ is Szolnokon található – ugyancsak elérhető közelségben. Fontosnak tartom, hogy megbízhatok bennük: amit megbeszélünk az úgy lesz. Ebben az egy dologban nem hozok kompromisszumot.”

Frissítés: a 6700 S széria ráncfelvarrást kapott 2019-ben, a módosítások érintik a belső teret, kezelőszerveket és a traktor lámpáit, motorházát.


Az MF 6700 S széria legújabb 2019-es ráncfelvarrott erőgépei már elérhetők! – fotó: Massey Ferguson

További információkért látogassanak el a Austro Diesel oldalára!

(x)

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook