Gépesítés

Technika

Idén is aratunk! – A korszerű betakarítás titka

A betakarítási munkák során az európai és hazai gazdálkodóknak is fontos szempont, hogy hogyan kerül a termény a szántóföldről a tárolóba, mert ezen a területen a legnagyobb a fejlődés lehetősége. A legfőbb cél ilyenkor a kombájn hasznos munkaidejének növelése menet közbeni ürítéssel, illetve munkájának segítése az elszállítás folyamatosságának biztosításával. Emellett rendkívül fontos a talajtömörítés csökkentése is.

Ilyenkor megoldásként felmerülhet minden traktoros szállítójármű alacsonynyomású, nagyméretű abroncsokkal történő felszerelése. Hosszabb szállítási utak esetén észszerűbb és gazdaságosabb azonban, ha a közúti forgalomra optimalizált szállítójárműveket a fenti paramétereknek megfelelő átrakókocsikkal szolgáljuk ki a betakarítási munkák közben. Az átrakókocsi futóműve, alacsony nyomású abroncsai, valamint támaszsúlyos kivitele a szántóföldön való mozgásra optimalizált. Jelentősen csökkentik a talajtaposást és az ebből eredő hátrányokat, valamint javítják a szántóföldről lejutás biztonságát nedves körülmények között.

Elmondható, hogy kombájnok és szállítójárművek átrakókocsival történő kiszolgálása hazánkban is egyre jobban terjed, hiszen olcsóbb nem tömöríteni a talajt, mint felművelni! A változó igényekhez igazodva a Fliegl Abda Kft. gyors megtérüléssel járó logisztikai megoldásokat kínál, termékpalettájukon korszerű ULW típusú átrakókocsikat és átrakócsigával felszerelt ASW letolókocsikat találhatunk erre a célra.

A Fliegl kínálatában 20 m3 és 45 m3 között érthetőek el az ULW típusú átrakókocsik egytengelyes, tandem- és tridem-futóművel. Az egytengelyes pótkocsik akár 850/50 R 30,5 gumikkal, a tandem- és tridem-kivitelek pedig 710/50 R 26,5 abroncsozással is rendelhetők.

Emellett választhatjuk a többfunkciós ASW típusú letolókocsit is, melyet az átrakócsigás hátfal felszerelésével teljesértékű átrakókocsivá alakíthatunk át. A felszerelésre kerülő átrakócsiga paraméterei azonosak az előbb említett ULW típus méreteivel és teljesítményével. Sőt, a betakarított termény szempontjából kíméletesebb is, mert ebben az esetben elmarad az alsó továbbító csiga. A csigát kardán hajtja meg, a gabonát a homlokfal tolja az átrakócsigához.

Az opcionálisan rendelhető kamerák felszerelésével az átrakás művelete még gyorsabban végezhető. A letolókocsi nagy előnye továbbá az ULW típusokhoz hasonlóan, hogy az átrakásra szolgáló pótkocsik mérleggel is rendelhetőek. A magyar mezőgazdaságban elterjedt ASW 261 tandem és ASW 381 tridem letolókocsik kisebb vonóerőt igényelnek, használatukkal pedig kis talajtömörítés és biztos lejutás érhető el.

Piehl Jánost, a Magvető Pilisvörösvár Kft. tulajdonosát szintén a fenti előnyök győzték meg, amikor a cég Fliegl ASW 271 típusú letolókocsiját vásárolták.

– Dombos vidéken gazdálkodunk, búzát, napraforgót termelünk. Egy-egy táblánk kb. 50-120 hektár, hosszuk 2‑3 km. A kombájnokhoz a táblákra teherautóval nem tudunk behajtani, ezért van szükségünk átrakókocsira. Sokat számít, hogy a kombájnok már menet közben is tudnak üríteni, így azokat 25-30%-kal jobban ki tudjuk használni, és emellett gázolajat is megtakarítunk. – mesélte Piehl úr, amikor a letolókocsiról kérdeztük.

– Nem beszélve arról, – folytatta – hogy nálunk az idő kincs. Ha beérett a búza, akkor rögtön le kell aratni, különben veszt a sikértartalmából és így az értékéből is; az ASW segítségével pedig rövidebb ideig tart a betakarítás. Kiváló találmány, kitűnő szerkezet, jól össze van rakva. Praktikus, hogy az átrakás mellett szállításra is tudjuk használni a hátfal átszerelésével, és az alacsonyabb raktárakban is könnyen megoldható a billentés nélküli ürítés.

– Nálunk a Fliegl kocsi aranyat ér, jól lehet belepakolni, és nagyon gyorsan dolgozik. – erősítette meg a korábban hallottakat Farkas Endre, a vállalkozás műszaki vezetője. – Nagyon meg vagyunk vele elégedve, csak egyet sajnálok, hogy annak idején nem a nagyobb kivitelt választottuk.

 

FLIEGL ABDA Kft.
H-9151 Abda, Pillingerpuszta
www.fliegl.hu  

(X)

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook