2019.09.16., hétfő , Edit

Árutőzsde

2017. július 07. péntek • 15:00

Hektikus ingadozás – talán mégis inkább felfelé mozdul az agrárpiac

Az év közepe áralakulását az időjárás határozta meg – ennek eredményeként júniust erős áremelkedéssel fejeztük be, de ahogy megint a mezőgazdászok számára jobbra fordult az idő, a jegyzések visszaálltak a korábbi szintek közelébe.

Visszagondolva az elmúlt két hét eseményeire, szinte már nem is emlékszünk a csökkenő tendenciára, ami a terménypiacokat jellemezte. Két hete azzal zártuk a hetet, hogy a lehűléssel együtt a piacok is „lefagytak” – szinte minden jegyzés kivárásos taktikát mutatott a piaci szereplők részéről. Volt emögött jelentős fundamentális ok is, a június végi becslés az Egyesült Államok vetésterületeiről, illetve a növények állapotáról mindig is meghatározó szereppel bírt.

Nem volt ez most sem másképp, emiatt fordulhatott viszonylag gyorsan meg a hangulat.

Az előrejelzések a tavaszi vetések esetében több területen is gondot jeleztek, a csapadékhiány erőteljesen éreztette hatását, főként a tavaszi búza esetében.

Mindez elvben csak az USA-t érintette volna, de a várakozás miatti árelmozdulások olyan mértékűek lettek, amelyek már a tényleges fizikai árupiacokat is befolyásolták és ez mintegy szélvihar végigsöpört az európai és a fekete-tengeri jegyzéseken is.

A hozamok különbözősége és ingadozása bizonytalanná teszi a várható terméseredményeket - fotó: 123rf

Az USA-beli búza jegyzések június elejéhez képest 27-32 százalékkal emelkedtek, és ez az erősödés már globálisan is az idei szezon általános áremelkedésének alapját jelenti. Tényszerűen a kiváltó ok a tavaszi búza vetésterületének vártnál kisebb nagysága és a fő területeket érintő szárazság volt. A heves emelkedést követte a korrekció, tegnap-ma ezt láthatjuk. Az is közrejátszott a heves mozgásokban, hogy kedden a Függetlenség Napja miatt zárva voltak az amerikai piacok, de az ilyen ünnepek környékén mindig visszaesik a forgalom is.

Az európai piacainkon viszonylag gyors volt a reakció, az árkövető magatartás szépen, klasszikus formában jelent meg. Szokásos diagrammunk is mutatja ezt, de az elmúlt hetek szűk, 1-2 EUR/to-s mozgásával szemben most volt olyan nap, amikor 5-7 EUR/to-s sávon belül ingadoztak a jegyzések.

Az ábrán az is látszik, hogy az idegesség elsősorban a búzát érintette és megítélésem szerint nem vagyunk még nyugvóponton.

Megint olyan véleményekkel lehet találkozni, ami a minőségi kérdésekre irányítja a figyelmet. A ma reggeli elemzések említik, hogy Franciaországban egyelőre nincs komolyabb gond a búza minőségével, de a hozamok különbözősége és ingadozása már bizonytalanná teszi a várható terméseredményeket, a különböző kategóriák arányát. Amint az az Egyesült Államokban is jelentkezik, Európában is aggályos, lesz-e a korábbinak megfelelő arányban javító minőségű búza.

Az említett 32 százalék körüli árnövekedés az USA-ban a javító minőséget adó tavaszi búzára érvényes és az európai piacokon meghatározó német jegyzések is azt mutatják, nőtt a javító búza prémiuma a szokvány malmihoz képest.

A heti árkülönbség a hamburgi tőzsdén ismét elérte a 27 EUR/to-s szintet, a 14 százalékos fehérjetartamú búzára a 12 százalékos fehérjetartalmúval szemben.

A keleti régió sem maradt ki a folyamatból, de ott azért lényegesen lassabban történtek az események – a mértéke is kisebb volt. Két tényező hadakozott egymással: a betakarítás megkezdése miatti nagyobb kínálat és a nemzetközi piacok áremelkedése. Ezek eredőjeként még így is mintegy 10 USD/to-val lettek magasabbak az ajánlati árak.

A hazai kilátásainkat illetően búzafronton az elfogadható, jó közepes hozamokról hallani eddig - fotó: 123rf

Nagyon az elején vagyunk még az aratásnak, sok helyen a kisebb termelők kezdték vágni búzájukat, jellemzően alacsonyabb hozammal, mint amit vártak. A minőséget illetően sincs komolyabb gond, de az eddig látott tételek jelentős részénél érzékelhető a forróság hatása: sok a megszorult, töppedt szem. Ezek beltartalma ugyan jó, de kérdéses, hogy az őrlés előtti rostálás, tisztítás során nem esik-e ki, mint hulladék.

Az árakat meghatározó minőséghez elegendő az eurominőség, a 11 százalékos fehérjetartalmú, euro búza árszintje 42.000,- - 44.000,-Ft/to között mozog, a magasabb érték az exportpiacokhoz közelebbi dunántúli régióban érhető el, szerencsés helyzetben még augusztusi szállításra is.

A hazai felvásárlók sem fizetnek magasabb árat, úgy vélem, az elmúlt szezonban kialakult végtermék-értékesítési lehetőségek azt nem is teszik lehetővé. Ezt főként a lisztre értem, de a takarmánypiac sem tud feljebb lépni, a mostani helyzet alapján nem is indokolja azt semmi. A búza várható mennyisége bőven elegendő és bár az átmenő készletek lényegesen kisebbek, mint egy évvel ezelőtt voltak, a kínálat minőségi oldalról is bőséges lesz.

Az eddigi eredmények alapján lehetnek nagyon alacsony fehérjetartalmú, megszorult tételek is, amelyek már sem malmi, sem takarmányipari célra nem lesznek itthon használhatóak, de remélhetőleg ezekre a tételekre lesz olyan exportkereslet, ahol csak a klasszikus takarmánybúza-paramétereket kell figyelembe venni. Ezeknél a tételeknél is

fontos az áru egészséges volta, a nedvességtartalom és a tisztaság minden esetben alapfeltétel, azokban nem lehet hiba.

Az egyéb termékek most kicsit háttérbe szorultak, de az említett ármozgás az olajosmagvakra és a kukoricára is igaz. Kevésbé hektikusan, de itt is érzékelhető volt a kivárás, majd a hirtelen megugrás, azonban egyelőre ezek a termékek - főként a napraforgó és a kukorica - sokat alszanak még kint a földeken, így egyáltalán nem „lefutott” az idei szezon.

Ezek miatt érdemi változás az árakban nincs, jellemző a repce augusztus jegyzése, ahol az egy héttel ezelőttinél csak 3 EUR/to-val áll magasabban most az árszint és az egész heti „rally” is 6 EUR/to-n belül mozgott csak. A június elejei mélyponthoz képest azért az erősödés jelentősebb, itt is azt várom, hogy kicsit feljebb tudja tornászni magát az árszint.   

agrotrend.hu / BG.

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.