2020.10.26., hétfő , Dömötör

Élelmiszergazdaság

2017. január 04. szerda • 13:32

A becsületes pékek nem tudják kigazdálkodni a megnövekedett költségeket

Számos boltban, pékségben megdrágult a kenyér és a péksütemények. A sütőipar szereplői ugyanis 15-30 százalékos áremelést hajtottak végre.

A drágulás szükségességére a Pékszövetség még novemberben felhívta a figyelmet, az ágazat szereplői és a kormányzat között pedig azt követően egyeztettek.

A drágulás oka egyrészt a kötelezően fizetendő bérek emelkedése – a Heves megyei cégek is munkaerő-hiánnyal küszködnek, sokan nem vállalták például ennyiért az éjszakai munkát, ráadásul a melegben kell dolgozni –, illetve az alapanyagok drágulása. Közben módosították a Magyar Élelmiszerkönyv sütőiparra vonatkozó passzusait is, amely több vállalkozásnál szintén hozzájárul az árak emelkedéséhez.

Fotó:Pixabay

Kurdiné Nagy Klára, a Kurdi Family Pék Kft. cégvezetője – akit a Pékszövetség megyei tagsága a szervezet elnökségébe is delegált – elárulta, ők harminc százalékkal emeltek árat január elsejétől. Szerinte azok a cégek, amelyek becsületesek, nem tudják kigazdálkodni a megnövekedett költségeket. Akik nem emelnek, arra számítva, hogy így több terméket tudnak értékesíteni, azzal nem számolnak, hogy a több termék költsége is magasabb. – Számoltunk, s harminc százalékos áremelést láttunk szükségesnek. A bérek és bérköltségek emelkedését ugyanis ki kell gazdálkodniuk a vállalkozásoknak – magyarázta a szakember.

Fotó:Pixabay

Nagy Lajos, a HESI Kft. ügyvezetője szerint is muszáj volt árat emelniük a cégeknek, hiszen a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 15-25 százalékkal növekedett. Nőttek az ez után fizetendő közterhek is, a járulékcsökkentések viszont nem ellentételezték a kiadások emelkedését. A társasági adókulcs csökkentése nem is érintette a kevéssé jövedelmező ágazatot. Elárulta, a kis pékségeknek a kormány ellentételezést ígért a radikális béremelés miatt, erre szükség is volna. – A többség most 10-15 százalékkal emelte árait. Évek óta hangsúlyozzuk, hogy ez szükséges, de az áruházláncok visszaverték a törekvést – jegyezte meg Nagy Lajos.

Az Élelmiszerkönyv módosítása Nagy Lajos szerint a fogyasztók érdekeit szolgálja, tisztább helyzetet teremt, hiszen vannak pékségek, ahol ugyanazokból a tésztákból készül minden termék. Az új szabályok szerint készült termékek jobb beltartalmúak és egészségesebbek, igaz, ez is hozzájárul a dráguláshoz. Kurdiné Nagy Klára megjegyezte, a változások elsősorban azokat érintik, akik több adalékanyagot használtak. Meghatározza például a rozskenyerek rozstartalmát, de szabályozza azt is, hogy nem lehet kenyérről beszélni 25 dekagramm alatt, a kenyerek tömegének pedig 250 grammal oszthatónak kell lenniük, azaz nem lehet például 90 dekás kenyereket készíteni.

agrotrend.hu / heol.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.