Hírek

Szeretjük a mezőgazdaságot!

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére, Nagy István: az új bortörvény garantálja a környezetvédelmet is, felfedezték a tejipar legnagyobb innovációját. Heti hírösszefoglaló.

Kényszerből ismét drágul a liszt – Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére – A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Hamarosan nyílnak 2021 vidékfejlesztési pályázatai – A két programozási időszak közötti átmeneti év lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenlegi jogszabályi háttérrel a következő hét éves költségvetési ciklus terhére fejlesztési támogatásokat vegyenek igénybe a gazdálkodók. Az év első felében hat új felhívás is várható, amelyeket az alábbiakban mutatunk be.

Eredményesen zárult a téli szezonális ellenőrzés – A korábbi évekhez képest javuló eredményekkel zárult a 2020-as téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. 

A mezőgazdaságban a kemény télnek drukkolnak – Üdvözlik a dunántúli havazást a gabonatermesztők. Azt mondják, ha január második felében, vagy februárban néhány hétig hótakaró borítja majd a vetéseket, akkor nem kell aggódni az idei termés miatt. Az eddigi enyhe tél nem volt kedvező, de egyelőre nem okozott visszafordíthatatlan károkat a gyümölcskultúrákban sem.

Már pályázhatnak a 35 milliárd forintra az élelmiszeripari cégek – Január 11-től várják a beszállítók jelentkezését az élelmiszeripari vállalkozásokat támogató programra, amelyet tavaly decemberben hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az új kockázatkezelési rendszerhez február 1-től lehet csatlakozni – Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára – mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven – egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.

Nagy István: az új bortörvény garantálja a környezetvédelmet is – Többszöri egyeztetés, valamint több módosító indítvány benyújtása és elfogadása után december 16-án megszavazta az Országgyűlés az új bortörvényt – olvasható a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa oldalán.

Szeretjük a mezőgazdaságot! – Idén már 9 éve lesz, hogy barátaimmal megalapítottam a ma Agrotrend Média Kft-t. Azóta nagyon sok minden történt velünk. Több tulajdonosváltás után stabilizálódott a helyzet és Hamvas Atanáz barátommal másik cégeket is alapítottunk, tevékenységeinknek megfelelően és rendületlenül hozzunk létre új termékeinket.

Felfedezték a tejipar legnagyobb innovációját – Az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja. Az úgynevezett „szupertej” titka, hogy sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat. A Debreceni Egyetem kutatói azon szarvasmarha fajták feltérképezésébe kezdtek, amelyek ilyen tejet állítanak elő.

AGRO7 – a hét legfontosabb agrártörténései – Visszatekintőnkben megszólal az Év Agrárembere hatodik díjkiírásának győztese dr. Losó József, aki vállalkozását a Mirelite Mirsa Zrt-t is bemutatja. Felidézzük a Magyarország Legszebb Birtoka-díj tavalyi győztesének, Nyakas Andrásnak szavait. Nagy István agrárminiszter történelmi léptékű hazai agrárfejlesztést jelentett be.

Erősödnek az öntözési közösségek: 170 milliárd az agráriumra – Megfelelő öntözésessel csökkenteni lehet a klímaváltozás káros hatásait. A mezőgazdasági termelés biztonságának és hatékonyságának alapja az öntözésfejlesztés, ami társadalmi, valamint környezeti szempontból is kulcskérdés – hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium közleményében.

agrotrend.hu

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook