Hírek

A mezőgazdaság az ország legfontosabb bástyája

Elfogadták a Talajvédelmi Cselekvési Tervet, a hónap végén lejárnak a horgász engedélyek, 2027-ig még rengeteg erőforrás érkezik a magyar agrárium erősítésére. Heti hírösszefoglaló.

A mezőgazdasági termelői árak emelkedtek a múlt évben – A növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5 százalékos drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának átlagosan 6,2 százalékos csökkenése következtében tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál; ezzel három hónap fékeződés után ismét gyorsult az éves áremelkedés üteme – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.

Türelmi időt kaptak a fúrt kutak tulajdonosai – A kormány kútamnesztiát hirdetett a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra: a bejelentésük újabb három évig szankciómentes.

A hónap végén lejárnak a horgász engedélyek – Az esztendő első heteiben még az eső és a szél, majd a hó és a jég nehezítette a horgászok dolgát.

2027-ig még rengeteg erőforrás érkezik a magyar agrárium erősítésére – 7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig – mondta Nagy István az Agrárminisztériumban.

Méhegészségügyi átmeneti támogatás igénybevételére nyílik lehetőség – Az egyes agrártámogatások keretösszegét és támogatási formáját érintő módosításokról szóló 65/2020. (XII. 17.) AM rendelet alapján, 2021 évben a méhegészségügyi csekély összegű támogatás igénybevétele helyett, méhegészségügyi átmeneti támogatás igénybevételére nyílik lehetőség 2021. február 1. és 2021. március 1. között.

A mezőgazdaság az ország legfontosabb bástyája – A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a mezőgazdaság és a rá épülő hazai élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája – jelentette ki az agrárminiszter az Északi Agrárszakképzési Centrum gépjárműátadásán kedden Nyíregyházán.

Halgazdálkodók figyelmébe: kötelező az elektronikus adatszolgáltatás – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mint az Országos Halgazdálkodási Adattárat üzemeltető halgazdálkodási hatóság, felhívja a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét, hogy a halgazdálkodási adatszolgáltatások megtételére 2021. év elejétől kizárólag a Halgazdálkodási Szakrendszeren keresztül, elektronikus úton van lehetőség.

Elfogadták a Talajvédelmi Cselekvési Tervet – Az Agrárminisztérium elfogadta a Talajvédelmi Cselekvési Tervet, melyben a gazdálkodókat segítő stratégiai célok megvalósítása fogalmazódik meg. A terv szellemének kialakításában a NAK is szerepet játszott. A tervben szereplő célok szervesen kapcsolódnak a KAP reformban a talaj védelme érdekében elvárt intézkedésekhez, előírásokhoz.

Szakmaközi szervezetként működhet a Cukor Terméktanács – A cukorágazatban évek óta kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette az agrárminiszteri elismerés elnyerésére. A minisztériumi eljáráson megfelelt, a támasztott követelményeket teljesítő érdekképviselet ezen túl hatékonyabban képviselheti tagjai érdekeit.

Évindító interjú Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével – A beszélgetés során Jakab István többek között a mezőgazdaság hazai helyzetéről, a MAGOSZ küldetéséről, szervezeti felépítéséről, a fiatalításról valamint az országos agrárkamarával történő együttműködésről is szólt.

8,1 millió forint bírság a téli szezonális ellenőrzésen – A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésen 8,1 millió forint bírságot szabtak ki – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A téli vadetetés még márciusig eltart – Nagy hidegben nem csak az emberek és a háziállatok kapnak kiemelt figyelmet. A hó és a fagy elzárhatja az élelmet a vadon élő állatok elől, így ilyenkor szükség lehet az etetésükre, melyet a hivatásos vadászok végeznek.

AGRO7 – A hét legfontosabb agrárhírei – 4000 milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére, a Saaten-Union szója vetőmag kínálata is bemutatkozik és a KWS szakértő szerint a szemes cirok új korszakot nyit a mezőgazdaságban.

A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programban 1457 vállalkozás kapott támogatást – Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook